Home Oktatás SZAOK

Orvosi informatikai alapismeretek
2021/2022 - I. félév

ÁOK, I. évfolyam

A KURZUS ADATAI

Kreditérték: 3 kreditpont
Előadás: heti 1 óra (Kurzus kódja: AOK-OMKV481), vizsgaforma: gyakorlati jegy (5 fokozatú)
Előadás helye és időpontja: Hétfő 11:00-11:45
Gyakorlat: heti 2 óra (Kurzus kódja: AOK-OMKV482), vizsgaforma: aláírás
Tárgyfelvétel előfeltétele: nincs
A tantárgy felelőse és elérhetősége: Tolnai József PhD (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
A kurzus TEA tantárgyleírása PDF formátumban >>


A KURZUS CÉLJA

A kurzus célja, hogy az egészségügyi informatika eddigi eredményeinek és fejlődési tendenciáinak bemutatásával szélesítse a hallgatók látókörét. A kurzus elvégzését követően a hallgató gyakorlatban hasznosítható alapműveltséget szerez az egészségügyi rendszerekben alkalmazott információtechnológiai ismeretekből. Képes lesz rendszerezni, feldolgozni és ábrázolni orvosbiológiai adatokat. Elsajátítja továbbá azon informatikai alapismereteket és gyakorlati technikákat, melyek a dokumentációs, prezentációs tevékenységet segítik, illetve a számítógépes kommunikáció különböző területein szükségesek.

Az előadások átfogják az informatika alapfogalmait, a számítógép architektúrájának alapvető összetevőit, a szoftver, az operációs rendszer fogalmát, tipikus felépítését és funkcióit, a számítógép-hálózatok elveit és használati ismereteit, az adatok archiválása és adatbiztonság kérdéskörét. Az előadások foglalkoznak az internet nyújtotta lehetőségekkel, adatbázisok tulajdonságaival, a jelentős orvosi-biológiai és szakirodalomi adatbázisokkal, a telemedicina adta lehetőségekkel, az orvosi digitális képek, képfeldolgozás alapjaival és az integrált kórházi információs rendszerek működési elveivel. Előadásaink kitérnek továbbá olyan, az egészségtudományt érintő, modern információtechnológiai ismeretekre, mint a 3D tervezés és nyomtatás, a virtuális és kiterjesztett valóság és a deep learning orvostudományi alkalmazásai.

A gyakorlati foglalkozások célja a számítógépes kommunikáció eszközeinek, az orvos-biológiai adatok kiértékelésének és az elektronikus dokumentum-készítés módszereinek az elsajátítása, egyéni feladatok megoldása során. A gyakorlatok háttérismereteket nyújtanak a mérési adatok keletkezésétől és értelmezésétől, a tároláson, kiértékelésen, prezentáláson keresztül az eredmények közzétételéig tartó folyamatról. A hallgatók gyakorlati bemutatókon keresztül megismerkedhetnek továbbá a telemedicinás eszközök alkalmazási lehetőségeivel. A gyakorlati foglalkozások max. 18 fős számítógépes termekben kerülnek megtartásra.

Az előadások tervezett tematikája (hétfő 11:00)

1. hét (2021.09.06) - Informatika az orvosképzésben (Prof. Peták Ferenc)
2. hét (2021.09.13) - A számítógép felépítése, a személyi számítógépektől a szuperszámítógépekig és az okos eszközökig (Dr. Tolnai József)
3. hét (2021.09.20) - Szoftverek, operációs rendszerek, vírusok (Dr. Tolnai József)
4. hét (2021.09.27) - Orvosi képfeldolgozás 1. (Dr. Nagy Attila)
5. hét (2021.10.04) - Orvosi képfeldolgozás 2. (Dr. Nagy Attila)
6. hét (2021.10.11) - Számítógép-hálózatok, Internet (Dr. Tolnai József)
7. hét (2021.10.18) - Internet szolgáltatások, felhőalkalmazások, adatvédelem (Dr. Tolnai József)
8. hét (2021.10.25) - Információátadás és számítógépes prezentáció (Dr. Tolnai József)
9. hét (2021.11.08) - Telemedicina 1. (Dr. Tolnai József)
10. hét (2021.11.15) - Telemedicina 2. (Prof. Bari Ferenc)
11. hét (2021.11.22) - 3D tervezés és nyomtatás orvostudományi alkalmazásai (Dr. Fodor Gergely)
12. hét (2021.11.29) - A 3D nyomtatás és a bioprinting (Prof. Bari Ferenc)
13. hét (2021.12.06) - Virtuális és kiterjesztett valóság orvostudományi alkalmazásai (Dr. Fodor Gergely)
Minden előadásanyag feltöltésre kerül az intézeti weboldalra és a Coospace-re.

Tervezett gyakorlati tematika:

1. gyakorlat - Általános információk, tematika, követelmények, Coospace, eduid, Office 365, MS Teams, informatikai környezet
2. gyakorlat - Egészségügyi adatok feldolgozása (adatbevitel, adatérvényesítés, autokitöltés, import)
3. gyakorlat - Egészségügyi adatok feldolgozása (hivatkozások, számítások, függvények)
4. gyakorlat - Egészségügyi adatok feldolgozása (alapstatisztika, haladó függvények)
5. gyakorlat - Egészségügyi adatok feldolgozása (diagramok, szűrés, rendezés)
6. gyakorlat - Egészségügyi adatok feldolgozása (regresszió, nagyobb adathalmazok kezelése, kimutatás)
7. gyakorlat - 1. ZH
8. gyakorlat - Egészségügyi adatok prezentációja (PowerPoint, Prezi, Mentimeter)
9. gyakorlat - Egészségügyi adatok a weben. Kérdőívek készítése, kiértékelése
10. gyakorlat - Dokumentumkezelés, stílusok, tartalomjegyzék, ábrajegyzék, képek, képaláírások
11. gyakorlat - Dokumentumkezelés, élőfej, élőláb, lábjegyzet, végjegyzet, oldalszámozás, kereszthivatkozások, irodalomjegyzék
12. gyakorlat - Telemedicinás okos eszközök és alkalmazások a gyakorlatban
13. gyakorlat - 2. ZH
14. gyakorlat - Áttekintés, javító ZH-k

Minden gyakorlaton használt fájl és a tanulásban segítséget nyújtó egyéb segédanyag feltöltésre kerül a Coospace-re.

A gyakorlatokon használt szoftverek: Windows10, Office 2016, Prezi, Mentimeter, Telemedicina app-ok


A KURZUS KÖVETELMÉNYEI

Az előadások látogatása ajánlott, az előadások diáinak letöltése az előadáson való részvételt nem helyettesíti. A kurzus a félév végén ötfokozatú beszámolóval zárul, külön elméleti vizsga nincs.
A gyakorlatok aláírásának feltétele a rajtuk való részvétel és a két zárthelyi dolgozat legalább elégséges szintű megírása. A gyakorlatok pótlása a hallgatók részéről, önállóan történik a Coospace-re feltöltött megoldások, segédanyagok és e-tananyagok segítségével. A hiányzások igazolása minden esetben a kari és az egyetemi szabályozásoknak megfelelően történik.

A félév során két zárthelyi dolgozatot kell a hallgatóknak megírni, amelyek elméleti kérdéseket és gyakorlati feladatokat foglalnak magukban. Mind a két zh esetében maximálisan 100 pont szerezhető (25 pont az elméleti kérdésekből, 75 pont a gyakorlati feladatokból).
Az így megszerezhető maximális 200 ponthoz további 10 bónusz pont szerezhető a gyakorlatvezetők által kiadott órai vagy otthoni feladatok megoldásával.
Előadásonként további 2 bónuszpont szerezhető sikeres Mentimeter teszt esetén, melynek kérdései az adott előadás anyagára vonatkoznak.
A félév utolsó gyakorlatán a hallgató javító ZH-t írhat.

A jegy megállapítása az alábbi táblázat szerint történik:
    •     0–100 pont: elégtelen (1)
    • 101–125 pont: elégséges (2)
    • 126–150 pont: közepes (3)
    • 151–175 pont: jó (4)
    • 176–200 pont: jeles (5)

 

Orvosi informatikai alapismeretek
2022/2023 - I. félév

SZAOK, I. évfolyam

A KURZUS ADATAI

Kreditérték: 3 kreditpont
Előadás: heti 1 óra (Kurzus kódja: AOK-OMKV481), vizsgaforma: gyakorlati jegy (5 fokozatú)
Előadás helye és időpontja: Hétfő 11:00-11:45 (Nagy Oktatási Központ, Ivánovics György terem)
Gyakorlat: heti 2 óra (Kurzus kódja: AOK-OMKV482), vizsgaforma: aláírás
Tárgyfelvétel előfeltétele: nincs
A tantárgy felelőse és elérhetősége: Tolnai József PhD (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
A kurzus TEA tantárgyleírása (2021) PDF formátumban >>


A KURZUS CÉLJA

A kurzus célja, hogy az egészségügyi informatika eddigi eredményeinek és fejlődési tendenciáinak bemutatásával szélesítse a hallgatók látókörét. A kurzus elvégzését követően a hallgató gyakorlatban hasznosítható alapműveltséget szerez az egészségügyi rendszerekben alkalmazott információtechnológiai ismeretekből. Képes lesz rendszerezni, feldolgozni és ábrázolni orvosbiológiai adatokat. Elsajátítja továbbá azon informatikai alapismereteket és gyakorlati technikákat, melyek a dokumentációs, prezentációs tevékenységet segítik, illetve a számítógépes kommunikáció különböző területein szükségesek.

Az előadások átfogják az informatika alapfogalmait, a számítógép architektúrájának alapvető összetevőit, a szoftver, az operációs rendszer fogalmát, tipikus felépítését és funkcióit, a számítógép-hálózatok elveit és használati ismereteit, az adatok archiválása és adatbiztonság kérdéskörét. Az előadások foglalkoznak az internet nyújtotta lehetőségekkel, adatbázisok tulajdonságaival, a jelentős orvosi-biológiai és szakirodalomi adatbázisokkal és a telemedicina adta lehetőségekkel. A hallgatók áttekintést kapnak az orvosi digitális képekről, a képfeldolgozás alapjairól és az integrált kórházi információs rendszerek működési elveiről, fókuszálva az egyetemünkön is használt MedSoluton rendszerre. Előadásaink kitérnek továbbá olyan, az egészségtudományt érintő, modern információtechnológiai ismeretekre, mint a 3D tervezés és nyomtatás, a virtuális és kiterjesztett valóság és a deep learning orvostudományi alkalmazásai.

A gyakorlati foglalkozások célja azon informatikai alapismeretek és gyakorlati technikák elsajátítása, amelyek egyrészt az adatfeldolgozó, a dokumentációs és a prezentációs tevékenységet segítik, másrészt a számítógépes kommunikáció különböző területein szükségesek. A gyakorlatok háttérismeretet nyújtanak a weben fellelhető egészségügyi adatbázisok kezeléséhez, az egészségügy területén keletkező adatok feldolgozásához és értelmezéséhez, a kapott eredmények prezentálásához és a szükséges dokumentumok elkészítéséhez. A hallgatók gyakorlati bemutatókon keresztül megismerkedhetnek továbbá a telemedicinás okos eszközök alkalmazási lehetőségeivel.

Az előadások tervezett tematikája (hétfő 11:00)

1. hét (2022.09.05) - Informatika az orvosképzésben (Prof. Bari Ferenc)
2. hét (2022.09.12) - A számítógép felépítése, a személyi számítógépektől a szuperszámítógépekig és az okos eszközökig (Dr. Tolnai József)
3. hét (2022.09.19) - Szoftverek, operációs rendszerek, vírusok (Dr. Tolnai József)
4. hét (2022.09.26) - Orvosi képfeldolgozás (Dr. Nagy Attila)
5. hét (2022.10.03) - Integrált kórházi információs rendszerek (MedSol) és szabványok, orvosi digitális képhálózatok (PACS) (Dr. Nagy Attila)
6. hét (2022.10.10) - Számítógép-hálózatok, Internet (Dr. Tolnai József)
7. hét (2022.10.17) - Internet szolgáltatások, felhőalkalmazások, adatvédelem (Dr. Tolnai József)
8. hét (2022.10.24) - Információátadás és számítógépes prezentáció (Dr. Tolnai József)
9. hét (2022.11.07) - Telemedicina (Dr. Tolnai József)
10. hét (2022.11.14) - Életjelenségek telemedicinás monitorozása (Prof. Bari Ferenc)
11. hét (2022.11.21) - 3D tervezés és nyomtatás orvostudományi alkalmazásai (Dr. Fodor Gergely)
12. hét (2022.11.28) - A 3D nyomtatás és a bioprinting (Prof. Bari Ferenc)
13. hét (2022.12.05) - Virtuális és kiterjesztett valóság orvostudományi alkalmazásai (Dr. Fodor Gergely)
Minden előadásanyag feltöltésre kerül a Coospace-re.

Tervezett gyakorlati tematika:

1. gyakorlat - Általános információk, tematika, követelmények, Coospace, eduid, Office 365, MS Teams, informatikai környezet
2. gyakorlat - Telemedicinás okos eszközök és alkalmazások a gyakorlatban (adatgyüjtés)
3. gyakorlat - Egészségügyi adatok feldolgozása (adatbevitel, adatérvényesítés, autokitöltés)
4. gyakorlat - Egészségügyi adatok feldolgozása (hivatkozások, számítások, függvények)
5. gyakorlat - Egészségügyi adatok feldolgozása (alapstatisztika, haladó függvények)
6. gyakorlat - Egészségügyi adatok feldolgozása (diagramok, szűrés, rendezés)
7. gyakorlat - Egészségügyi adatok feldolgozása (regresszió, nagyobb adathalmazok kezelése, kimutatás)
8. gyakorlat - 1. ZH
9. gyakorlat - Egészségügyi adatok prezentációja (PowerPoint, Prezi, Mentimeter)
10. gyakorlat - Egészségügyi adatok a weben. Kérdőívek készítése, kiértékelése
11. gyakorlat - Dokumentumkezelés, stílusok, tartalomjegyzék, ábrajegyzék, képek, képaláírások
12. gyakorlat - Dokumentumkezelés, élőfej, élőláb, lábjegyzet, végjegyzet, oldalszámozás, kereszthivatkozások, irodalomjegyzék
13. gyakorlat - 2. ZH
14. gyakorlat - MedSol bemutató

Minden gyakorlaton használt fájl és a tanulásban segítséget nyújtó egyéb segédanyag feltöltésre kerül a Coospace-re.

A gyakorlatokon használt szoftverek: Windows10, Office 2016, Prezi, Mentimeter, Telemedicina app-ok


A KURZUS KÖVETELMÉNYEI

Az előadások látogatása erősen ajánlott, az előadások diáinak letöltése az előadáson való részvételt nem helyettesíti. A kurzus a félév végén ötfokozatú beszámolóval zárul, külön elméleti vizsga nincs.
A gyakorlatok aláírásának feltétele a rajtuk való részvétel és a két zárthelyi dolgozat legalább elégséges szintű megírása. A gyakorlatok pótlása a hallgatók részéről, önállóan történik a Coospace-re feltöltött megoldások, segédanyagok és e-tananyagok segítségével. A hiányzások igazolása minden esetben a kari és az egyetemi szabályozásoknak megfelelően történik.

A félév során két zárthelyi dolgozatot kell a hallgatóknak megírni, amelyek elméleti kérdéseket és gyakorlati feladatokat foglalnak magukban. Mind a két zh esetében maximálisan 100 pont szerezhető (25 pont az elméleti kérdésekből, 75 pont a gyakorlati feladatokból).
Az így megszerezhető maximális 200 ponthoz további 10 bónusz pont szerezhető a gyakorlatvezetők által kiadott órai vagy otthoni feladatok megoldásával.
Előadásonként további 2 bónuszpont szerezhető sikeres Mentimeter teszt esetén, melynek kérdései az adott előadás anyagára vonatkoznak.
A félév utolsó gyakorlatán a hallgató javító ZH-t írhat.

A jegy megállapítása az alábbi táblázat szerint történik:
    •     0–100 pont: elégtelen (1)
    • 101–125 pont: elégséges (2)
    • 126–150 pont: közepes (3)
    • 151–175 pont: jó (4)
    • 176–200 pont: jeles (5)

 

Az orvosi fizika alapjai
2020-2021. I. félév

szabadon választható kurzus

A KURZUS ADATAI

Kurzus címe: Az orvosi fizika alapjai

Kreditérték: 1 kreditpont

Kurzus kódja: AOK-OMSZV191

Értékelés: beszámoló (ötfokozatú)

Nagycsoportos szeminárium: félévente 16 óra, tömbösítve


 

A KURZUS CÉLJA

Az Orvosi fizika tantárgyat az a hallgató tudja sikeresen teljesíteni, akinek a fizikatudása eléri a középiskolai minimumot, ugyanis a tárgy vizsgakérdéseinek 25%-a az előadások alapját képező általános fizikai anyagból kerül ki.

A hallgatók fizikai előképzettségét az 1. félév második hetében ellenőrizzük: 2020. szeptember 11. 0:00 és 2020. szeptember 17. 23:55 között tölthető ki egy online írásbeli kérdéssor a CooSpace-en, amely tükrözi az elvárt alapfizikai tudást. Ennek eredménye alapján teszünk javaslatot a kurzus fölvételére.

TANULMÁNYI KÖTELEZETTSÉGEK

A kurzus tömbösített, online kurzus: kéthetenként 2 órát tartunk a fizika-előadással váltva. Az előadások formája YouTube-közvetítés, melynek elérhetőségét a CooSpace-en tesszük közzé.

A kurzushoz készített segédletek elérhetők lesznek a CooSpace rendszer Orvosi fizika alapjai színterében.

A kurzus 1 kredites, 5 fokozatú beszámolóval zárul. A félévi munkát 5 CooSpace-en közzétett évközi dolgozat és egy szintén CooSpace-en szervezett záródolgozat alapján értékeljük. Az évközi dolgozatok és a záródolgozat az összpontszám 50-50%-át adják. A beszámoló jegyét a hallgatói eredmények percentilisei alapján állapítjuk meg a következők szerint:

  • a legalsó 20%:elégtelen (1)
  • 20% fölött:elégséges (2)
  • 40% fölött:közepes (3)
  • 60% fölött:jó (4)
  • a legjobb 20%:jeles (5)

Egy alkalommal javítási lehetőséget biztosítunk, ekkor már a korábbi, percentilisek alapján meghúzott ponthatárokat változatlanul tartva, így például az előzőekben az alsó 20%-ba soroltaknak mind lehetőségük lesz az elégségest (vagy egy jobb jegyet) megszerezni.

TEMATIKA

1. alkalom (2020. szeptember 21.)

Matematikai alapok. Számok normálalakja. SI mértékegységrendszer: alapegységek, prefixumok. Szimbólumok használata. Szögek. Függvények: lineáris, hatvány-, exponenciális, logaritmus-, trigonometrikus. Derivált és integrál. Geometria: kerület, terület, felület, térfogat

Kinematika és dinamika. Vektorok. Kinematika: egyenesvonalú és körmozgás. Dinamika: kölcsönhatások, Newton-törvények, inerciarendszer, az erő fajtái (nehézségi erő, súlyerő, rugóerő)

Energia. Munka. Mozgási energia. Helyzeti energia: gravitációs, rugalmas. Mechanikai energia, a mechanikai energia megmaradásának törvénye. Teljesítmény

2. alkalom (2020. október 5.)

Rezgéstan. Rezgéstani alapfogalmak: amplitúdó, periódusidő, frekvencia, körfrekvencia. Harmonikus rezgések. Csillapított rezgések. Sajátfrekvencia. Kényszerrezgések, rezonancia

Hullámtan. Hullámtani alapfogalmak: hullámhossz, (kör)hullámszám, terjedési sebesség. Hullámok típusai: longitudinális, transzverzális. Hullámterjedés: visszaverődés, törés (Snellius–Descartes-törvény). Interferencia, állóhullámok. Elhajlás. Lineáris polarizáció. A hangtan alapjai

3. alkalom (2020. október 19.)

Optika. Visszaverődés, törés: diszperzió, teljes visszaverődés. Polarizáció. Tükrök és lencsék képalkotása

Hidrosztatika. Sűrűség. Nyomás. Hidrosztatikai nyomás

4. alkalom (2020. november 2.)

Termodinamika. Hő és hőmérséklet. Hőmérsékleti skálák. Hőtágulás. Hőkapacitás, fajhő, olvadás- és forráshő, hőmérsékleti egyensúly meghatározása. Ideális gázok állapotegyenlete, állapotváltozások, az ekvipartíció tétele. A hőtan első főtétele

Elektromosságtan. Nyugvó töltések, elektrosztatika: Coulomb-törvény, elektromos térerősség, erővonalak. Elektromos potenciál, feszültség. Dipólus. Töltések tárolása: kapacitás, kondenzátorok soros és párhuzamos kapcsolása. Mozgó töltések, elektromos áram: Ohm-törvény, ellenállás és vezetőképesség, ellenállások soros és párhuzamos kapcsolása, Kirchoff-törvények. Az áram munkája. Egyenáram, váltóáram, kondenzátor váltakozó áramú áramkörben

5. alkalom (2020. november 16.)

Mágnességtan. Mágneses erőtér, mágneses indukcióvektor. Mozgó töltések (áram) és a mágneses tér kölcsönhatása (Lorentz-erő). Az anyag mágneses tulajdonságai: permanens mágnesek, ferro-, para- és diamágneses anyagok. Mágneses momentum, töltések saját mágneses momentuma (elektron- és protonspin). Az elektromos áram mágneses hatása. Elektromágneses indukció: mágneses fluxus, Faraday-törvény, Lenz-törvény. Motor, generátor. Önindukció, tekercsek váltakozó áramú körben

AJÁNLOTT IRODALOM

  • Kiadott oktatási segédanyagok
  • Az előadások jegyzetei

Orvosi fizikai mérések I.
2020-2021. I. félév

kötelező kurzus

A KURZUS ADATAI

Kurzus címe: Orvosi fizikai mérések I.

Kreditérték: 1 kreditpont

Kurzus kódja: AOK-OMK103

Értékelés: gyakorlati jegy

Laboratóriumi gyakorlat: kéthetenként 2 óra

 


A KURZUS CÉLJA

A laboratóriumi mérések előkészítik az élettani jelenségek tanulmányozását, és modelleken keresztül az orvosi gyakorlatban felhasznált fizikai jelenségek és módszerek közvetlen megismerését szolgálják. A kiscsoportos mérési feladatok bevezetik a hallgatókat a kísérleti munkába, az adatfeldolgozás alapelveinek gyakorlati alkalmazásába.

TANULMÁNYI KÖTELEZETTSÉGEK

A laboratóriumi gyakorlatok a jelenlegi járványügyi irányelvek értelmében kontakt formájúak. A laboratóriumi gyakorlatokat kéthetente tartjuk. A gyakorlatok látogatása, valamint az azokon való aktív részvétel kötelező. Gyakorlati jegyet csak azok a hallgatók szerezhetnek, akik a félév során az összes laboratóriumi gyakorlatot teljesítették.

A gyakorlatokhoz készített útmutatók elérhetők az Intézet honlapján (http://www2.szote.u-szeged.hu/dmi/index.php/letoltheto-segedletek) és a CooSpace rendszer Orvosi fizikai mérések I. színterében. A hallgatók kötelesek az adott hétre kiadott útmutatóból előzetesen fölkészülni, indokolt esetben (nyilvánvaló fölkészületlenség, rendbontás, stb.) a gyakorlatvezető megtagadhatja a gyakorlaton való részvételt.

A hallgatók kötelesek a laboratóriumban elhelyezett eszközöket, berendezéseket szakszerűen és elővigyázatosan használni.

Igazoltan mulasztott gyakorlat pótlására vagy az adott oktatási héten másik tanulócsoportnál (ha a terem kapacitása és a meghirdetett oktatási nyelv lehetővé teszi), vagy a kijelölt időpontokban van lehetőség. A mulasztott gyakorlatok pótlására a félév utolsó hetén biztosítunk lehetőséget; ekkor legfeljebb két gyakorlat pótolható két külön pótlási alkalom keretében. Kettőnél több mulasztott gyakorlat esetén a laboratóriumi gyakorlat nem minősíthető!

A 2. oktatási héttől kezdve a hallgatók fölkészültségét minden gyakorlat előtt online CooSpace-es teszt formájában ellenőrizzük.A gyakorlati teszt egyrészt a következő héten elvégzendő laboratóriumi gyakorlat elméleti anyagára, másrészt az összes addigi gyakorlat elméleti anyagára ÉS gyakorlati megfigyeléseire, tapasztalataira, eszköztárára, számításaira kérdez rá. A 10 kérdéses dolgozatok kérdései egyenértékűek, a részben helyes válaszokért részpontszámokat adunk. A dolgozat kitöltésére 15 perc áll rendelkezésre, a kitöltéshez 1 hetes időablakot rendelünk, ezen belül 3 alkalommal lehet próbálkozni, és a kitöltések közül a legjobb eredményű számít. A teszt kitöltése nem szakítható meg, és a kérdések között nem lehet visszalépni. A teszt a gyakorlatot megelőző héten hétfő 0:00 órától vasárnap 23:55 percig tölthető ki. Egy-egy laboratóriumi gyakorlati teszt 10 db CooSpace-kérdésből áll, amelyekre egyenként legföljebb 3 pont kapható az alábbi átszámítás szerint:

- 25% alatt:     0 pont

- 25%–:           1 pont

- 50%–:           2 pont

- 75%–:           3 pont

A félév végén a gyakorlati készségek elsajátításáról a hallgatók 10 pontos gyakorlati dolgozat formájában adnak számot.

A gyakorlat 1 kredites, gyakorlati jeggyel zárul. Teljesítésének föltétele egyrészt a félév során az összes laboratóriumi gyakorlaton való részvétel, másrészt a laboratóriumi összpontszámból (25 pont) legalább 10 megszerzése. Elégtelen (1) gyakorlati jegy a TVSZ szerint a vizsgaidőszakban legfeljebb 1 alkalommal gyakorlati utóvizsga keretében javítható.

A laboratóriumi gyakorlati tesztpontszámok átszámítása gyakorlati jeggyé:

  • 0–9 pont: elégtelen (1)
  • 10–13 pont: elégséges (2)
  • 14–17 pont: közepes (3)
  • 18–21 pont: jó (4)
  • 22–25 pont: jeles (5)

TEMATIKA

  1. Méréstani alapismeretek: a mérési hiba, a hiba terjedése származtatott mennyiségek esetén, mérések kiértékelése. Antropometriai mérések: testméretek (tömeg, magasság, felszín, térfogat, sűrűség)
  2. A szem optikája
  3. Bevezetés a Biopac mérőrendszer használatába (távoktatásra áttérés esetén: Bevezetés a LabChart elemzőprogram használatába)
  4. Vérnyomásmérési elvek és alkalmazásuk
  5. Vérnyomásadatok elemzése
  6. A hang mint mechanikai hullám

KÖTELEZŐ IRODALOM

A kurzushoz kiadott útmutatók.