Home Szeminárium

Dömötör Anna - Egészségügyi iránytű

Az SZTE ÁOK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete Telemedicina fókuszú orvosi informatikai pályázatot hirdetett az SZTE orvostanhallgatóinak, illetve olyan csapatoknak, amelyeknek legalább egy tagja az SZTE ÁOK hallgatója. A pályázat célja, hogy nyitottabbá tegye a leendő orvosokat a telemedicinás alkalmazások nyújtotta lehetőségek iránt. Pályázni tetszőleges telemedicinás alkalmazás ötletével, megvalósításával vagy egyéb telemedicinához szorosan kötődő rendszer tervezésével, elemzésével lehet.

A pályázat jelen körének határideje 2016. szeptember 30.-a volt.

A pályázat ezen körében egyetlen pályázat érkezett be:
Pályázó hallgató: Dömötör Anna (SZTE ÁOK V. évfolyam)
Felkészítő: Dr. Pócs Dávid (SBO)
Cím: Egészségügyi iránytű (Betegirányítással és monitorizálással kapcsolatos alkalmazások fejlesztése és hazai adaptálása)

A pályázatban a hallgató egy monitorizálásra és betegirányításra fokuszáló, okos eszközöket használó telemedicinás megoldást mutatott be. Megvizsgált egy külföldön már működő, hasonló elveken alapuló alkalmazást, illetve felmérte a hazai viszonyokat. A pályázatot az Intézet munkatársaiból álló bizottság, Dékán úr vezetésével elbírálta és az elvárásoknak megfelelőnek találta.
A bírálatot követően a hallgató felkészült és 2016. november 15.-én előadást tartott, melyben ismertette pályázatának tartalmát. Ezt követően a bizottság pénzjutalmat szavazott meg a hallgatónak.

 DomotorA1DomotorA2


 

 

 

Intézeti szemináriumok

2017

Időpont: 2017. december 15. 14:00 (12. terem)
Előadó: Dr. Nagy Antal (SZTE TTIK Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszék)
Az előadás címe: Nyaki MR vizsgálatok szegmentálása
További információk >>


Időpont: 2017. október 13. 14:00 (12. terem)
Előadó: Zölei-Szénási Ráhel
Az előadás címe: Motiválatlan diákok vagy oktatók? Új szemlélet a gyakorlati oktatásban - tantárgyi tartalomba ágyazott képességfejlesztés
További információk >>


Időpont: 2017. szeptember 29. 14:00 (12. terem)
Előadó: Pintér Csaba
Az előadás címe: 3D Slicer: orvosi képelemző és megjelenítő kutatási szoftverplatform
További információk >>


Időpont: 2017. szeptember 22. 14:00 (12. terem)
Előadó: Ringler András
Az előadás címe: Kvadratikus poliplettek előállítása
További információk >>

2016

Időpont: 2016. november 15.
Előadó: Dömötör Anna (ÁOK V. évf.)
Az előadás címe: Egészségügyi iránytű (Telemedicina pályázat)
További információk >>

2014

Időpont: 2014. november 18.
Előadó: Dr. Szmola J. Ernő
Az előadás címe: A 2014. évi fizikai Nobel-díj LED fényben
További információk >>


Időpont: 2014. szeptember 1.
Előadó: Prof. Ungvári Zoltán
Az előadás címe: A cerebrovaszkuláris rendszer öregedéssel összefüggő változásai
További információk >>

2013

Időpont: 2013. december 10.
Előadó:Benedict Mihály
Az előadás címe: A 2013-as Fizikai Nobel-díjról, a BEH(EBHGHK-mechanizmus és a tömegadó új részecske
További információk és képek >>


Időpont: 2013. január 15.
Előadó: Gulyás István
Az előadás címe: Apple a felsőoktatásban
További információk és képek >>

2012

Időpont: 2012. június 6.
Előadó: Dr. Haidegger Tamás
Az előadás címe: Kép által vezetett robotsebészet (angol nyelven)
További információk és képek >>

2011

Időpont: 2011. május 6.
Előadó: Dr. Berke József
Az előadás címe: A vörösiszap katasztrófa légifelvételezése
További információk és képek >>


Időpont: 2011. április 15.
Előadó: Dr. Surján György
Az előadás címe: Orvosi kódrendszerek kultúrtörténeti kontextusban
További információk és képek >>


Időpont: 2011. március 18.
Előadó: Dr. Páli Tibor
Az előadás címe: Egy biomembránban működő molekuláris motor,a vakuoláris proton-ATPáz forgási mechanizmusa
További információk és képek >>


Időpont: 2011. február 25.
Előadó: Dr. Párducz Árpád
Az előadás címe: A nemi hormonok és az idegrendszer
További információk és képek >>

2010

Időpont: 2010. december 17.
Előadó: Dr. Gingl Zoltán
Az előadás címe: Véletlen fluktuációk konstruktív szerepben
További információk és képek >>


Időpont: 2010. december 2.
Előadó: Dr. Stevan Pilipović
Az előadás címe: Delta distribution as an essential notion of analysis
További információk és képek >>

2009

Időpont: 2009. október 19.
Előadó: Prof. Dr. Koller Ákos
Az előadás címe: A mikrovaszkuláris renin angiotenzin rendszer szerepe az aszimmetrikus metilált L-arginin (ADMA)-indukálta vasomotor diszfunkció kialakulásában
További információk és képek >>


Időpont: 2009. szeptember 11.
Előadó: Prof. Dr. Suki Béla
Az előadás címe: Effects of mechanical forces on enzyme activity: implications for emphysema
További információk és képek >>