Biostatisztika

kötelező kurzus

A KURZUS ADATAI

Kurzus címe: Biostatisztika
Tanév/félév: 2019/2020. tanév II. félév
Kreditérték: 3 kreditpont
Előadás: heti 1 óra (GYTKm541), vizsgaforma: kollokvium
Gyakorlat/szeminárium: heti 1 óra (GYTKm542), vizsgaforma: aláírás

A KURZUS CÉLJA

A kurzus célja, hogy a hallgató megismerje és képes legyen alkalmazni a klinikai és kutató gyógyszerészi területen leggyakrabban használt statisztikai ismereteket, egy statisztikai program vagy egy orvosi cikk statisztikai eredményeit tudja értelmezni.
A kurzus elvégzése során a hallgatók megtanulják az adat, adatbázis fogalmát. Képesek lesznek megfogalmazni az adott kísérleti elrendezéshez tartozó hipotéziseket, elkészíteni a szükséges adatbázist, meghatározni az adatbázisban szereplő változók típusait, illetve jellemezni azok mintabeli eloszlását.
A hallgatók megismerik a orvosi kutatás során leggyakrabban használt hipotézisvizsgálatok módszereit, megtanulják kiválasztani a hipotézisek teszteléséhez megfelelő statisztikai módszereket, lefuttatni statisztikai program segítségével. Az eredmények ismeretében képesek lesznek megfelelő statisztikai és gyógyszerészeti következtetéseket levonni, illetve azokat a szakma elvárásainak megfelelően értelmezni. El tudják dönteni, mikor szükséges statisztikus segítségét kérni.

Előfeltételek (a tantárgy céljainak és követelményeinek eléréséhez szükséges, előzetesen elvárt tanulási eredmények vagy teljesített tantárgy): a matematika GYTK021, GYTK022) tárgyak sikeres teljesítése.

TÉMAKÖRÖK

  1. Adattípusok, jellemzési és ábrázolási módjaik (folytonos és diszkrét változók definíciói; abszolút és relatív gyakoriság, oszlopdiagram, kördiagram; átlag, medián, módusz, terjedelem, kvartilisek, szórás, variancia, hisztogram, doboz-ábra, átlag-szórás diagram)
  2. Valószínűségszámítási alapok I (alap definíció, odds fogalma). Statisztikai becslések: pont- és intervallumbecslés. A konfidencia-intervallum fogalma. Esélyhányados és 95%-os konfidenciaintervallum számítása.
  3. Valószínűségszámítási alapok II. (feltételes valószínűség) Gyakorisági táblázatok, 2x2-es táblázatok, diagnosztikai tesztek és mérőszámaik. Diszkrét valószínűségi változó és eloszlása, várható érték és variancia.
  4. Nevezetes eloszlások. Diszkrét: binomiális eloszlás. Folytonos eloszlások, a normális eloszlás. Standardizálás, binomiális teszt változó képlete mint a standardizálás alkalmazása.
  5. Centrális határeloszlás tétel, az átlag szórása. Konfidencia-intervallum a populáció-átlagra. A Student-féle t-eloszlás.
  6. Hipotézisvizsgálatok: egymintás t-próba, binomiális teszt
  7. t-próbák (egy-mintás, páros és kétmintás t-próbák)
  8. Statisztikai hibák, egy-és kétoldalas próbák, egyszempontos ANOVA
  9. Korrelációs és regressziós modellek, regressziók transzformációkkal. Hipotézisvizsgálatok a korrelációra és a regressziós együtthatókra.
  10. Két diszkrét változó függetlenségének vizsgálata (Khi-négyzet próba, Fisher egzakt teszt)
  11. Nem-paraméteres módszerek (Wilcoxon-féle rank próba, Mann-Whitney teszt, Kruskal-Wallis próba, rangkorreláció)
  12. Epidemiológia: 2x2-es táblázatok, esélyhányados, relatív kockázat, hipotézisvizsgálatok az esélyhányadosra és a relatív kockázatra. Egyezés mérése kappa statisztikával.
  13. Túlélés elemzés: halandósági táblák, Kaplan-Meier módszer.
  14. Összefoglalás

A TANTÁRGY TELJESÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI

A vizsgára jelentkezés előfeltétele a gyakorlat teljesítése
Félév végi vizsga (kollokvium):

  • Coospaces teszt a teljes félév elméleti és gyakorlati anyagából (statisztikai program használata nem szerepel a tesztkérdések között). A vizsgára a Neptun rendszerben kell jelentkezni. A megadott vizsganapokra való jelentkezések a Neptun rendszerben automatikusan a vizsgát megelőzően 24 órával záródnak le. Ismételt vizsga letétele a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat általános rendelkezései alapján történik. Utóvizsgahéten csak ismételt vizsgára van lehetőség.
  • A vizsgára jelentkezés előfeltétele a gyakorlat teljesítése
  • A kollokvium eredménye a következő részekből tevődik össze:

1. Gyakorlaton szerzett pontok átszámítása vizsgaponttá:

Gyakorlati pont Vizsgapont
0-50 Nem teljesített gyakorlat, nem vehető fel a vizsga. Ha valaki mégis felveszi a vizsgát, akkor annak az eredménye a vizsgateszt eredményétől függetlenül elégtelen (1)!
51-54 5
55-64 6
65-74 7
75-84 8
85-94 9
95- 10

 2. A vizsgateszten elért pontszám:

Vizsgateszt eredménye (pont)
0-9 Nem teljesített vizsga; elégtelen (1) vizsgajegy.
10-20 Teljesített vizsga

3. Amennyiben a hallgató mind a gyakorlati, mind a vizsgarészt teljesítette, a két pontszámot és a következő táblázat alapján alakul ki a végleges jegy:

Összesített pontszám Jegy 
0-14  Elégtelen (1)
15-18 Elégséges (2)
19-22 Közepes (3)
23-26 Jó (4)
27- Jeles (5)

Kötelező irodalom:

  • Coospacere feltöltött segédanyagok (előadás prezentációk, kiegészítő jegyzetek, R scriptek)

 Ajánlott irodalom: