Orvosi Fizika II.
2018/2019. II. félév

kötelező kurzus

 

A KURZUS ADATAI

Kurzus címe: Orvosi fizika és statisztika II.
Kreditérték: 4 kreditpont
Előadás: heti 2 óra – kurzus kódja: AOK-KU053 – vizsgaforma: kollokvium

  • Hétfőn 8–10 a Nagy Oktatási Épület előadótermében
Gyakorlat/Szeminárium: heti 2 óra – kurzus kódja: AOK-KU054 – vizsgaforma: aláírás
Kötelező irodalom:
  • Damjanovich – Fidy – Szöllősi (szerk.): Orvosi biofizika. Medicina Kiadó, 2006.

Ajánlott irodalom:

  • Székely György: Ennyit kellene tudnod – Fizika példatár 1-2. Talentum, 2000.
  • Paul Davidovits: Physics in Biology and Medicine. Fourth edition. Academic Press, 2013. (angol nyelven)

A KURZUS CÉLJA

Az Orvosi fizika tantárgy célja – tekintetbe véve a fizikai elvek, módszerek egyre növekvő mértékű elterjedését az orvostudománynak szinte minden területén – az orvosi tanulmányokhoz szükséges elméleti és gyakorlati fizikai ismeretek átadása.
A kurzus a középiskolai fizika ismeretekre épít, az orvosi tanulmányok számára hangsúlyos fejezetek átismétlése, kibővítése után az orvosi fizikai tudásanyag átadását célozza meg. Előkészítjük az életfolyamatok (mozgás, izomműködés, keringés, légzés, érzékelés, sejtszintű transzportfolyamatok stb.) megértéséhez szükséges legfontosabb fizikai alapokat, és az ezzel összefüggő további tanulmányok folytatását.

A heti 2 óra előadáshoz kéthetente 2 óra kiscsoportos szeminárium és 2 óra mérési gyakorlat párosul. A szemináriumok feladata az előadásokon elhangzottak megbeszélése és kérdések tisztázása.

A laboratóriumi mérések előkészítik az élettani jelenségek tanulmányozását, és modelleken keresztül az orvosi gyakorlatban felhasznált fizikai jelenségek és módszerek közvetlen megismerését szolgálják. A kiscsoportos mérési feladatok bevezetik a hallgatókat a kísérleti munkába, az adatfeldolgozás alapelveinek gyakorlati alkalmazásába.

A félév kollokviummal zárul. A számonkérés alapja az előadásokon elhangzottak, a gyakorlati segédanyagok és a kötelező irodalom vonatkozó fejezetei.

A későbbi tanulmányaik megkönnyítése érdekében a kötelezően választható heti 2+2 óra Orvosi statisztika kurzus felvételét javasoljuk.

TANULMÁNYI KÖTELEZETTSÉGEK

A tantermi előadások látogatása ajánlott, az előadások diáinak letöltése az előadás meghallgatását nem helyettesíti! A kurzus a félév végén kollokviummal zárul.

Az előadáshoz egy gyakorlati kurzus járul, amely kéthetente váltakozó ciklusban laboratóriumi gyakorlatokat és az előadás mélyebb megértését szolgáló szemináriumi foglalkozásokat egyesít magában. Nem bocsátható vizsgára az a hallgató, aki nem teljesíti a laboratóriumi gyakorlatok vagy a szemináriumok minimumföltételeit (lásd alább). A gyakorlatok és a szemináriumok látogatása, valamint az azokon való aktív részvétel kötelező; a gyakorlati aláírás a vizsgára bocsáthatóság kötelező föltétele! A gyakorlati aláírást csak azok a hallgatók szerezhetik meg, akik a félév során mind az 5 gyakorlatot teljesítették, a szemináriumi munkájukat a szemináriumvezető elfogadta, valamint a laboratóriumi gyakorlati és a szemináriumi teszteken egyaránt 20% feletti teljesítményt értek el.

A gyakorlatokhoz készített útmutatók elérhetők az Intézet honlapján (http://www2.szote.u-szeged.hu/dmi/index.php/letoltheto-segedletek) és a CooSpace TEST-hu-Orvosi fizika II.* nevű színterében. A hallgatók kötelesek az adott hétre kiadott útmutatóból előzetesen fölkészülni, nyilvánvaló fölkészületlenség esetén a gyakorlatvezető megtagadhatja a gyakorlati aláírást. A hallgatók kötelesek továbbá a laboratóriumban elhelyezett eszközöket, berendezéseket szakszerűen és elővigyázatosan használni.

Igazoltan mulasztott gyakorlat pótlására vagy az adott oktatási héten másik tanulócsoportnál (ha a terem kapacitása és a meghirdetett oktatási nyelv lehetővé teszi), vagy a félév közepén és a félév utolsó hetén a kijelölt gyakorlati alkalmakon biztosítunk lehetőséget (bővebben a hirdetményekben). Az utolsó héten kettőnél több gyakorlat nem pótolható: azaz nem kaphat aláírást, akinek kettőnél több gyakorlatot kellene pótolnia. A félév végén pótolatlan gyakorlattal rendelkező hallgató számára a kurzus teljesítése nem elfogadható, a következő tanévben újra teljesítendő. A szemináriumokról legfeljebb kétszer lehet igazoltan hiányozni, az esetleges pótlás módjáról az adott szemináriumvezető dönt.

A hallgatók fölkészültségét minden laboratóriumi gyakorlat és szeminárium elején ellenőrizzük egy rövid teszt formájában.

A laboratóriumi teszt egyrészt az aznap elvégzendő laboratóriumi gyakorlat elméleti anyagára, másrészt az összes addigi gyakorlat elméleti anyagára ÉS gyakorlati megfigyeléseire, tapasztalataira, eszköztárára kérdez rá. Egy-egy laboratóriumi gyakorlati teszt 3 db 1 pontot érő egyszeres választásos kérdésből áll a vizsgakérdésekkel megegyező formátumban (öt lehetőségből egy igaz). A félév végén a gyakorlati készségek elsajátításáról a hallgatók 10 pontos gyakorlati dolgozat formájában adnak számot.

A szemináriumi tesztek alapja az előző szemináriumon tárgyalt tananyag, valamint az Intézet honlapján közzétett szemináriumi tematika. Minden szemináriumi teszt 4 db 1 pontot érő egyszeres választásos kérdésből, valamint egy 2 pontot érő számításos feladatból áll.

A gyakorlati aláírás teljesítésének második föltétele a szemináriumi és laboratóriumi összpontszámok (25–25 pont) külön-külön több mint 20%-ának (legalább 6–6 pont) megszerzése. Ennek hiányában a hallgatónak gyakorlati pótvizsgát kell írnia a szemináriumi vagy laboratóriumi gyakorlati kérdésekből, és ha az sem sikerül, nem szerezhet gyakorlati aláírást.

A laboratóriumi gyakorlati és szemináriumi tesztpontszámok átszámítása vizsgaponttá:

  • 0–5 pont: javítóvizsga-kötelezettség
  • 6–8 pont: 0 vizsgapont
  • 9–11 pont: 1 vizsgapont
  • 12–15 pont: 2 vizsgapont
  • 16–19 pont: 3 vizsgapont
  • 20–22 pont: 4 vizsgapont
  • 23–25 pont: 5 vizsgapont

A kiemelkedő szemináriumi teljesítményt 1 bónuszponttal jutalmazhatja a szemináriumvezető.

VIZSGAKÖTELEZETTSÉGEK

A hallgatók a szemeszter végén számítógépes tesztvizsgát, kollokviumot tesznek. A vizsgára a Neptun rendszerben kell jelentkezni. A megadott vizsganapokra való jelentkezések a Neptun rendszerben automatikusan a vizsgát megelőzően 24 órával záródnak le. Ismételt vizsga letétele a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat általános rendelkezései alapján történik. Utóvizsgahéten csak ismételt vizsgára van lehetőség.

A fizikakollokviumon maximum 40 pont szerezhető, ehhez adódik hozzá az évközi szemináriumi és gyakorlati munka alapján megszerzett további legfeljebb 10 pont, valamint az esetleges bónuszpontok. A végleges jegy megállapítása az alábbi táblázat szerint történik:

  • 0–25 pont: elégtelen
  • 26–30 pont: elégséges
  • 31–35 pont: közepes
  • 36–40 pont: jó
  • 41–50 pont: jeles

Az orvosi fizika előadások tematikája:

  1. Elektromosság- és mágnességtan.
  2. Bioelektromosságtan.
  3. Kvantumfizikai jelenségek az élet- (és orvos)tudományokban.
  4. Spektroszkópia (optikai, kitekintéssel az általános értelemben vett spektroszkópiára). Atomhéjfizika. Atomspektrumok. Lumineszcencia.
  5. Röntgensugárzás: a diagnosztikában használt röntgensugárzás, az abszorpciót befolyásoló tényezők, diagnosztikai szempontok és területek. Röntgensugárzás eltése, kölcsönhatása az emberi szervezettel.
  6. Atommagfizika. Radioaktivitás. Magsugárzások, dozimetria.
  7. Izotópos nyomjelzés alapjai, orvosi alkalmazások szempontjai, sugárzási formák és orvosi alkalmazási területek. Részecskegyorsítók.
  8. Lézerek működési elve és orvosi alkalmazásai.
  9. Orvosi képalkotó módszerek: UH, CT, MRI/NMR, PET, infradiagnosztika.
  10. Terápiás módszerek fizikai alapjai: lézeres-, fény-, sugár-, hőterápia, elektromos áram alkalmazása.
  11. Fizikai módszerek az élettudományi kutatásban: mikroszkópia (optikai, pásztázó mikroszkópok, elektronmikroszkóp), tömegspektrométer.
  12. Molekuláris- és sejtdiagnosztika: lumineszcens jelölési módszerek, szedimentáció, elektroforézis, áramlási citometria.

A laboratóriumi gyakorlatok tematikája:

  1. Elektromiográfia.
  2. Elektrokardiográfia.
  3. Spektroszkópia.
  4. Tomográfiás képrekonstrukció.
  5. Ultrahangos mérések.

A szemináriumok tematikája:

  1. Elektromosságtan.
  2. Bioelektromosság. Mágnességtan, elektromágnesség.
  3. Az elektromágneses spektrum. Spektroszkópia. Lézerek.
  4. Röntgensugárzás.
  5. Atommagfizika, radioaktivitás.
  6. Képalkotási és terápiás módszerek.

Prof. Bari Ferenc
intézetvezető