Orvosi fizika és statisztika II.
2014/15. II. félév

kötelező kurzus


Ajánlott irodalom (frissítve 2012.05.17)
Vizsgatételek a szóbeli vizsgához (1.félév)
Vizsgatételek a szóbeli vizsgához (2.félév)

A KURZUS ADATAI
Kurzus címe: Orvosi fizika és statisztika II.
Kreditérték: 4 kreditpont
Előadás: heti 2 óra – kurzus kódja: AOK-KU053, vizsgaforma: kollokvium
Hétfőn 8–10 a Nagy Oktatási Épület előadótermében
Gyakorlat/Szeminárium: heti 2 óra – kurzus kódja: AOK-KU054 , vizsgaforma: aláírás
Kötelező irodalom:
Damjanovich – Fidy – Szöllősi (szerk.): Orvosi biofizika. Medicina Kiadó, 2006.
Az intézet követelményrendszerét, a tematikákat, tételsorokat és számos, az oktatással kapcsolatos információt a hallgatók az intézet internetes honlapján érhetnek el:
http://www3.szote.u-szeged.hu/dmi/

A KURZUS CÉLJA
Az Orvosi fizika tantárgy célja – tekintetbe véve a fizikai elvek, módszerek egyre növekvő mértékű elterjedését az orvostudománynak szinte minden területén – az orvosi tanulmányokhoz szükséges elméleti és gyakorlati fizikai ismeretek átadása.
A kurzus a középiskolai fizika ismeretekre épít, az orvosi tanulmányok számára hangsúlyos fejezetek átismétlése, kibővítése után az orvosi fizikai tudásanyag átadását célozza meg. Előkészítjük az életfolyamatok (mozgás, izomműködés, keringés, légzés, érzékelés, sejtszintű transzport folyamatok stb.) megértéséhez szükséges legfontosabb fizikai alapokat, és az ezzel összefüggő további tanulmányok folytatását.
A heti 2 óra előadáshoz kéthetente 2 óra kiscsoportos szeminárium és 2 óra mérési gyakorlat párosul. A szemináriumok feladata az előadásokon elhangzottak megbeszélése és a kérdések tisztázása.
A laboratóriumi mérések előkészítik az élettani jelenségek tanulmányozását, és modelleken keresztül az orvosi gyakorlatban felhasznált fizikai jelenségek és módszerek közvetlen megismerését szolgálják. A kiscsoportos mérési feladatok bevezetik a hallgatókat a kísérleti munkába, az adatfeldolgozás alapelveinek gyakorlati alkalmazásába.
Mindkét félév kollokviummal zárul. A számonkérés alapja az előadásokon elhangzottak és a gyakorlati segédanyagok.
A gyakorlati munka és későbbi tanulmányaik megkönnyítése érdekében a kötelezően választható heti 1+2 óra Orvosi informatikai alapismeretek kurzus felvételét javasoljuk.

TANULMÁNYI KÖTELEZETTSÉGEK

A tantermi előadások látogatása ajánlott, az előadások diáinak letöltése az előadás meghallgatását nem helyettesíti! A kurzus a félév végén kollokviummal zárul.

Az előadáshoz egy gyakorlati kurzus járul, amely kéthetente váltakozó ciklusban laboratóriumi gyakorlatokat és az előadás mélyebb megértését szolgáló szemináriumi foglalkozásokat egyesít magában. Nem bocsátható vizsgára az a hallgató, akinek szemináriumi munkáját nem fogadja el a szemináriumvezető, illetve nem teljesíti a laboratóriumi gyakorlatok minimumföltételeit (lásd alább).

A gyakorlatok látogatása és az azokon való aktív részvétel kötelező. A gyakorlati kurzus teljesítését a gyakorlatvezető aláírásával igazolja; ez a gyakorlati aláírás a vizsgára bocsáthatóság kötelező föltétele! A gyakorlati aláírást csak azok a hallgatók szerezhetik meg, akik a félév során mind a 6 gyakorlatot teljesítették, és a laboratóriumi gyakorlati teszteken legalább 20%-os teljesítményt értek el. A gyakorlatokhoz készített útmutatók elérhetők az Intézet honlapján (http://www3.szote.u-szeged.hu/dmi/ [Oktatás » Letölthető segédletek]). A hallgatók kötelesek az adott hétre kiadott útmutatóból előzetesen fölkészülni; nyilvánvaló fölkészületlenség esetén a gyakorlatvezető megtagadhatja a gyakorlati aláírást. A hallgatók kötelesek továbbá a laboratóriumban elhelyezett eszközöket, berendezéseket szakszerűen és elővigyázatosan használni. 

Igazoltan mulasztott gyakorlat pótlására vagy az adott oktatási héten másik tanulócsoportnál (ha a terem kapacitása és a meghirdetett oktatási nyelv lehetővé teszi), vagy a kijelölt időpontokban van lehetőség. Az 1-2. gyakorlatokat március 13-án 18:00 órakor, a 3-4. gyakorlatokat április 17-én 18:00 órakor, az 5-6. gyakorlatot a május 11-ével kezdődő héten lehet pótolni. A félév végén pótolatlan gyakorlattal rendelkező hallgató számára a kurzus teljesítése nem elfogadható, a következő tanévben újra teljesítendő.

A hallgatók fölkészültségét minden laboratóriumi gyakorlat elején ellenőrizzük egy rövid teszt formájában. A teszt egyrészt az aznap elvégzendő laboratóriumi gyakorlat elméleti anyagára, másrészt az összes addigi gyakorlat elméleti anyagára ÉS gyakorlati megfigyeléseire, tapasztalataira, eszköztárára kérdez rá. Egy-egy laboratóriumi gyakorlati teszt 3 egyszeres választásos kérdésből áll a vizsgakérdésekkel megegyező formátumban (öt lehetőségből egy igaz). A gyakorlat teljesítésének második föltétele 20%-os teljesítmény ezen a teszten. Ennek hiányában a hallgatónak gyakorlati pótvizsgát kell írnia a laboratóriumi gyakorlati kérdésekből, és ha az sem sikerül, nem szerezhet gyakorlati aláírást.

A szemináriumokon való aktív részvétel kötelező. Az a hallgató, akinek igazolatlan hiányzása van, vizsgára nem bocsátható. A szemináriumokról legfeljebb kétszer lehet igazoltan hiányozni, az esetleges pótlás módjáról az adott szemináriumvezető dönt.

ÉVKÖZI SZÁMONKÉRÉS ÉS A BÓNUSZPONTOK RENDSZERE

A hallgatók évközi munkáját bónuszpontokkal jutalmazhatjuk. Egy hallgató a félév során legföljebb 6 bónuszpontra tehet szert. Ezek a bónuszpontok a félév végi vizsga pontszámához hozzáadódnak. A bónuszpontok számítását a következők alapján végezzük:

  • A félév során két (számítógépes teszt formájú) demó megírására van lehetőség. A két demón elért eredmény alapján a félév végi vizsgára 3 bónuszpont kapható. A két demó összpontszáma 32 pont; ebből a bónuszpontok átszámítása a következők szerint történik:
    • 8–15 pont esetén a vizsgára 1 bónuszpont vihető.
    • 16–23 pont esetén a vizsgára 2 bónuszpont vihető.
    • 24–32 pont esetén a vizsgára 3 bónuszpont vihető.
  • Az első demó a 7. effektív oktatási héten lesz (2015. március 16–20.) az 1–5. előadások anyagából, a második demó pedig a 12. oktatási héten (2015. április 20–24.) a 6-10. előadások anyagából.
  • A kiemelkedő szemináriumi teljesítményt 1 bónuszponttal jutalmazhatja a szemináriumvezető.
  • A laboratóriumi munkára 1 bónuszpontot kapnak azok a hallgatók, akik a laboratóriumi tesztek pontszámának legalább 50%-át megszerezték.
  • További 1 bónuszpontot kap az a hallgató, aki a félév során az előadásokon tartott véletlenszerű 3 katalógusból legalább kettőn szerepel.
  • Ismétlődő fegyelmi vétség esetén mind a szeminárium-, mind a gyakorlatvezető, mind az előadó megvonhatja a hallgató összes bónuszpontját.
  • A bónuszpontok csak az adott félévben érvényesek, vizsgakurzusra nem vihetők át.

VIZSGAKÖTELEZETTSÉGEK
A hallgatók a szemeszter végén számítógépes tesztvizsgát, kollokviumot tesznek. A vizsgára az ETR rendszerben kell jelentkezni. A megadott vizsganapokra való jelentkezések az ETR rendszerben automatikusan a vizsgát megelőzően 24 órával záródnak le. Ismételt vizsga letétele a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat általános rendelkezései alapján történik. Utóvizsgahéten csak ismételt vizsgára van lehetőség.
A kollokviumon maximum 40 pont szerezhető. A végleges jegy megállapítása a vizsgán szerzett pontok és a bónuszpontok összege alapján, az alábbi táblázat szerint történik:
        0 – 22 pont: elégtelen
      23 – 27 pont: elégséges
      28 – 31 pont: közepes
      32 – 35 pont: jó
      36 –     pont: jeles

 

RÉSZLETES TEMATIKA

  Téma Dátum Gyakorlat
1. Elektromosságtan és mágnességtan az életfolyamatokban 1. Febr. 2. Kurzusfeltételek ismertetése; szeminárium
2. Elektromosságtan és mágnességtan az életfolyamatokban 2. Febr. 9. Elektrokardiográfia
3. Bioelektromos jelenségek Febr. 16.
4. Sejtek biofizikája. Ioncsatornák Febr. 23. Vérnyomás mérése: Korotkov-hangok, oszcillometriás elv. Folyadékoszlop hidrosztatikai nyomása
5. Kvantumfizikai jelenségek az élet- (és orvos)tudományokban Márc. 2.
6. Spektroszkópia (optikai, kitekintéssel az általános értelemben vett spektroszkópiára). Atomhéjfizika. Atomspektrumok. Lumineszcencia Márc. 9. A vérnyomásmérési gyakorlat kiértékelése
7. Röntgensugárzás: a diagnosztikában használt röntgensugárzás, az abszorpciót befolyásoló tényezők, diagnosztikai szempontok és területek. Röntgensugárzás keltése, kölcsönhatása az emberi szervezettel Márc. 16. A vérnyomásmérési gyakorlat kiértékelése; 1. demó az 1–5. előadások anyagából
8. Atommagfizika. Radioaktivitás. Magsugárzások, dozimetria Márc. 23. Fényabszorpció, a spektrofotometria fizikai alapjai
9. Izotópos nyomjelzés alapjai, orvosi alkalmazások szempontjai, sugárzási formák és orvosi alkalmazási területek. Részecskegyorsítók Márc. 30.
10. Húsvét Ápr. 6. Tavaszi szünet
11. Orvosi képalkotó módszerek 1.: UH, CT, MRI/NMR, PET, infradiagnosztika Ápr. 13. CT-képrekonstrukció
12. Orvosi képalkotó módszerek 2. Ápr. 20. CT-képrekonstrukció; 2. demó a 6–10. előadások anyagából
13. Terápiás módszerek fizikai alapjai: lézeres-, fény-, sugár-, hőterápia, elektromos áram alkalmazása Ápr. 27. Elektroenkefalográfia (EEG)
14. Fizikai módszerek az élettudományi kutatásban: mikroszkópia (optikai, pásztázó mikroszkópok, elektronmikroszkóp), tömegspektrométer Máj. 4.
15. Molekuláris- és sejtdiagnosztika: lumineszcens jelölési módszerek, szedimentáció, elektroforézis, áramlási citometria Máj. 11. Gyakorlatok pótlása

A FÉLÉV RENDJE

 A gyakorlatok rendje Jelmagyarázat

Prof. Bari Ferenc
intézetvezető