Orvosi fizika I.
2019-2020. I. félév

kötelező kurzus

A KURZUS ADATAI

Kurzus címe: Orvosi fizika I.

Kreditérték: 2 kreditpont

Kurzus kódja: AOK-KU507

Vizsgaforma: kollokvium

Előadás: heti 1 óra

  • Hétfőn 9-10 a Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében

Szeminárium: heti 1 óra

A KURZUS CÉLJA

A tantárgy célja – tekintetbe véve a fizikai elvek, módszerek egyre növekvő mértékű elterjedését az orvostudománynak szinte minden területén – az orvosi tanulmányokhoz szükséges fizikai ismeretek átadása.

A kurzus sorra veszi a fizikának az orvoslásban fontos alkalmazásait, elsősorban az életfolyamatok (mozgás, izomműködés, keringés, légzés, érzékelés, sejtszintű transzportfolyamatok stb.) megértéséhez szükséges legfontosabb fizikai alapokat.

A heti 1 óra előadáshoz kéthetente 2 óra kiscsoportos szeminárium párosul. A szemináriumok feladata az előadásokon elhangzottak megbeszélése és kérdések tisztázása.

Mindkét félév kollokviummal zárul. A számonkérés alapja az előadásokon és szemináriumokon elhangzottak és a kötelező irodalom vonatkozó fejezetei.

TANULMÁNYI KÖTELEZETTSÉGEK

A tantermi előadások látogatása ajánlott, az előadások anyagának letöltése az előadás meghallgatását nem helyettesíti! Az előadásokon történő részvételt rendszeresen ellenőrizzük.

A tárgyat csak az a hallgató tudja sikeresen teljesíteni, akinek a fizikatudása eléri a középiskolai minimumot. Ezt az 1. félév első két hetében ellenőrizzük: aki nem felelt meg, annak szervezett képzés keretében (Az orvosi fizika alapjai választható kurzus) lehetőséget adunk a hiányzó tudás megszerzésére.

Az előadáshoz kéthetente az előadás mélyebb megértését szolgáló szemináriumi foglalkozások kapcsolódnak. A szemináriumok látogatása, valamint az azokon való aktív részvétel kötelező, indokolt esetben (kirívó fegyelemsértés, passzivitás vagy fölkészületlenség) a szemináriumvezetőnek joga van megtagadni a hallgatótól a szemináriumon való további részvételt és hiányzónak jelenteni a hallgatót.

A szemináriumokról legfeljebb kétszer lehet igazoltan hiányozni, az esetleges pótlás módjáról az adott szemináriumvezető dönt.

A hallgatók fölkészültségét a szeminárium elején ellenőrizzük egy rövid teszt formájában. A szemináriumi tesztek alapja az előző szemináriumon tárgyalt tananyag, valamint a CooSpace rendszer Orvosi fizika I. színterében közzétett szemináriumi tematika és mintakérdések. Minden szemináriumi teszt 3 db 1 pontot érő egyszeres választásos kérdésből, valamint egy 2 pontot érő számításos feladatból áll.

Vizsgára csak azok a hallgatók bocsáthatók, akiknek a szemináriumi munkájukat a szemináriumvezető elfogadta, valamint a szemináriumi teszteken 20% feletti teljesítményt értek el, azaz a szemináriumi összpontszámból (25 pont) legalább 6 pontot megszereztek. Ennek hiányában a hallgatónak a szorgalmi időszak utolsó hetében javítódolgozatot kell írnia a szemináriumi kérdésekből, és ha az sem sikerül, nem mehet vizsgázni.

A szemináriumi tesztpontszámok átszámítása vizsgaponttá:

  • 0–5 pont: javítódolgozat-írási kötelezettség
  • 6–9 pont: 1 vizsgapont
  • 10–13 pont: 2 vizsgapont
  • 14–17 pont: 3 vizsgapont
  • 18–21 pont: 4 vizsgapont
  • 22–25 pont: 5 vizsgapont

VIZSGAKÖTELEZETTSÉGEK

A kurzus 2 kredites, kollokviummal végződik. A hallgatók a szemeszter végén kollokviumot tesznek számítógépes tesztvizsga formájában, aminek kb. 25%-a szemináriumi, 25%-a az előadások alapját képező általános fizika, 50%-a orvosi fizika kérdésekből áll. A vizsgára a Neptun rendszerben kell jelentkezni. A megadott vizsganapokra való jelentkezések a Neptun rendszerben automatikusan a vizsgát megelőzően 24 órával záródnak le. Ismételt vizsga letétele a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat általános rendelkezései alapján történik. Utóvizsgahéten első vizsga nem tehető.

A kollokviumon maximum 35 pont szerezhető, ehhez adódik hozzá az évközi szemináriumi munka alapján kapott további legfeljebb 5 pont (összesen maximum 40 pont). A vizsgajegy megállapítása az alábbi táblázat szerint történik:

  • 0–20 pont: elégtelen (1)
  • 21–25 pont: elégséges (2)
  • 26–30 pont: közepes (3)
  • 31–35 pont: jó (4)
  • 36-40 pont: jeles (5)

Ha a hallgató az előadások minimum 50%-án dokumentáltan részt vett, akkor határon lévő vizsgapontjára a jobbik jegyet kapja a vizsgán, pl. 20 ponttal elégséges (2) lesz a jegye.

AZ ELŐADÁSOK TEMATIKÁJA

  1. A fizika jelentősége az élettudományban
  2. Biomechanika 1.
  3. Biomechanika 2.
  4. Rezgések és hullámok az élettudományban
  5. A hallás fizikája
  6. Áramlások I.
  7. Áramlások II.
  8. Diffúzió, ozmózis
  9. Hőmérséklet, kalorimetria
  10. A transzportfolyamatok termodinamikai vonatkozásai
  11. Az optika orvosi vonatkozásai, a látás fizikája 1.
  12. Az optika orvosi vonatkozásai, a látás fizikája 2.
  13. Jelföldolgozás 1.
  14. Jelföldolgozás 2.

A SZEMINÁRIUMOK TEMATIKÁJA

  1. Mechanikai alapismeretek 1.
  2. Mechanikai alapismeretek 2.
  3. Rezgések és hullámok
  4. Áramlások
  5. Termodinamika
  6. Optika

KÖTELEZŐ IRODALOM

  • Damjanovich – Fidy – Szöllősi (szerk.): Orvosi biofizika. Medicina Kiadó, 2006.

AJÁNLOTT IRODALOM

  • Rácz, Tomcsányi, Varga, Gulyás: Ennyit kellene tudnod – Fizika. Panem Kft., 1999.
  • Paul Davidovits: Physics in Biology and Medicine. Fourth edition. Academic Press, 2013. (angol nyelven)