Orvosi informatikai alapismeretek
2019/2020 - I. félév

ÁOK, I. évfolyam

A KURZUS ADATAI

Kreditérték: 3 kreditpont
Előadás: heti 1 óra (Kurzus kódja: AOK-K081), vizsgaforma: gyakorlati jegy (5 fokozatú)
Előadás helye és időpontja: TIK, Nagyelőadó, Hétfő 11:00-11:45
Gyakorlat: heti 2 óra (Kurzus kódja: AOK-K082), vizsgaforma: aláírás
Tárgyfelvétel előfeltétele: nincs
A kurzus TEA tantárgyleírása PDF formátumban >>

A KURZUS CÉLJA

A kurzus célja, hogy az egészségügyi informatika eddigi eredményeinek és fejlődési tendenciáinak bemutatásával szélesítse a hallgatók látókörét. A kurzus elvégzését követően a hallgató gyakorlatban hasznosítható alapműveltséget szerez az egészségügyi rendszerekben alkalmazott információtechnológiai ismeretekből. Képes lesz rendszerezni, feldolgozni és ábrázolni orvosbiológiai adatokat. Elsajátítja továbbá azon informatikai alapismereteket és gyakorlati technikákat, melyek a dokumentációs, prezentációs tevékenységet segítik, illetve a számítógépes kommunikáció különböző területein szükségesek.

Az előadások átfogják az informatika alapfogalmait, a számítógép architektúrájának alapvető összetevőit, a szoftver, az operációs rendszer fogalmát, tipikus felépítését és funkcióit, a számítógép-hálózatok elveit és használati ismereteit, az adatok archiválása és adatbiztonság kérdéskörét. Az előadások foglalkoznak az internet nyújtotta lehetőségekkel, adatbázisok tulajdonságaival, a jelentős orvosi-biológiai és szakirodalomi adatbázisokkal, a telemedicina adta lehetőségekkel, az orvosi digitális képek, képfeldolgozás alapjaival, az integrált kórházi információs rendszerek és képhálózatok működési elveivel.
A gyakorlati foglalkozások célja a számítógépes kommunikáció eszközeinek, az orvos-biológiai adatok kiértékelésének és az elektronikus dokumentum-készítés módszereinek az elsajátítása, egyéni feladatok megoldása során. A gyakorlatok háttérismereteket nyújtanak a mérési adatok keletkezésétől és értelmezésétől, a tároláson, kiértékelésen, prezentáláson keresztül az eredmények közzétételéig tartó folyamatról. A gyakorlatok max. 18 fős számítógépes termekben kerülnek megtartásra.

Az előadások tervezett tematikája (hétfő 11:00)

1. hét (2019.09.02) - Informatika az orvosképzésben (Prof. Peták Ferenc)
2. hét (2019.09.09) - A számítógép felépítése, a személyi számítógépektől a szuperszámítógépekig és az okos eszközökig (Dr. Tolnai József)
3. hét (2019.09.16) - Szoftverek, operációs rendszerek, vírusok (Dr. Tolnai József)
4. hét (2019.09.23) - Orvosi képfeldolgozás 1. (Dr. Nagy Attila)
5. hét (2019.09.30) - Orvosi képfeldolgozás 2. (Dr. Nagy Attila)
6. hét (2019.10.07) - Számítógép-hálózatok, Internet (Dr. Tolnai József)
7. hét (2019.10.14) - Internet szolgáltatások, felhőalkalmazások, adatvédelem (Dr. Tolnai József)
8. hét (2019.10.21) - Információátadás és számítógépes prezentáció (Dr. Tolnai József)
9. hét (2019.10.28) - Telemedicina 1. (Dr. Tolnai József)
10. hét (2019.11.04) - Telemedicina 2. (Prof. Bari Ferenc)
11. hét (2019.11.11) - 3D tervezés és nyomtatás orvostudományi alkalmazásai (Dr. Fodor Gergely)
12. hét (2019.11.18) - A 3D nyomtatás és a bioprinting (Prof. Bari Ferenc)
13. hét (2019.11.25) - Virtuális és kiterjesztett valóság orvostudományi alkalmazásai (Dr. Fodor Gergely)
14. hét (2019.12.02) - Szabad szoftverek (Dr. Griechisch Erika)

Minden előadásanyag feltöltésre kerül az intézeti weboldalra és a Coospace-re.

Gyakorlati tematika:

1. gyakorlat - Általános információk, tematika, követelmények, Coospace, informatikai környezet   
2. gyakorlat - Egészségügyi adatok kezelése (adatbevitel, adatérvényesítés, hivatkozások)
3. gyakorlat - Egészségügyi adatok kiértékelése, manipulációja (számítások, függvények, alapstatisztika)
4. gyakorlat - Egészségügyi adatok kiértékelése, prezentálása (diagramok, szűrés, rendezés)
5. gyakorlat - Egészségügyi adatok kiértékelése (nagyobb adathalmazok kezelése, kimutatás, regresszió)
6. gyakorlat - 1. ZH   
7. gyakorlat - Egészségügyi adatok prezentációja (PowerPoint, Prezi, Mentimeter)   
8. gyakorlat - Egészségügyi adatok a weben. Kérdőívek készítése, kiértékelése
9. gyakorlat - Dokumentumkezelés, stílusok, tartalomjegyzék, ábrajegyzék, képek, képaláírások
10. gyakorlat - Dokumentumkezelés, élőfej, élőláb, lábjegyzet, végjegyzet, oldalszámozás, kereszthivatkozások, irodalomjegyzék
11. gyakorlat - Telemedicinás okos eszközök és alkalmazások a gyakorlatban
12. gyakorlat - 2. ZH   
13. gyakorlat - Áttekintés, javító ZH-k

Minden gyakorlaton használt fájl és a tanulásban segítséget nyújtó egyéb segédanyag feltöltésre kerül a Coospace-re.

A gyakorlatokon használt szoftverek: Windows10, Office 2016, Prezi, Mentimeter, Telemedicina app-ok

A KURZUS KÖVETELMÉNYEI

Az előadások látogatása ajánlott, az előadások diáinak letöltése az előadáson való részvételt nem helyettesíti. A kurzus a félév végén ötfokozatú beszámolóval zárul, külön elméleti vizsga nincs.
A gyakorlatok aláírásának feltétele a rajtuk való részvétel és a két zárthelyi dolgozat legalább elégséges szintű megírása. A gyakorlatok pótlása a hallgatók részéről, önállóan történik a Coospace-re feltöltött megoldások, segédanyagok és e-tananyagok segítségével. A hiányzások igazolása minden esetben a kari és az egyetemi szabályozásoknak megfelelően történik.

A félév során két zárthelyi dolgozatot kell a hallgatóknak megírni, amelyek elméleti kérdéseket és gyakorlati feladatokat foglalnak magukban. Mind a két zh esetében maximálisan 100 pont szerezhető (25 pont az elméleti kérdésekből, 75 pont a gyakorlati feladatokból).
Az így megszerezhető maximális 200 ponthoz további 10 bónusz pont szerezhető a gyakorlatvezetők által kiadott órai vagy otthoni feladatok megoldásával.
Előadásonként további 2 bónuszpont szerezhető sikeres Mentimeter teszt esetén, melynek kérdései az adott előadás anyagára vonatkoznak.
A félév utolsó gyakorlatán a hallgató javító ZH-t írhat.

A jegy megállapítása az alábbi táblázat szerint történik:
    •     0–100 pont: elégtelen (1)
    • 101–125 pont: elégséges (2)
    • 126–150 pont: közepes (3)
    • 151–175 pont: jó (4)
    • 176–200 pont: jeles (5)