Orvosi Fizika és Statisztika I.
Gyakorlati hiányzások listája; pótlási időpontok
Ebben a dokumentumban található azon hallgatók listája, akiknek hiányzásuk van. Mint azt a félév elején kihirdettük, a vizsgára bocsáthatóság föltétele az, hogy mind az 5 gyakorlatot elvégezzék. Így azon hallgatóknak, akiknek egy vagy két hiányzásuk van, pótolniuk kell a dokumentumban fölsorolt időpontok valamelyikén. A pótlási időpontok alkalmával a gyakorlati póttesztet is megírhatják az arra kötelezettek.
Figyelem: egy alkalommal csak egy gyakorlat pótolható, így a két hiányzást összegyűjtött hallgatóknak két külön alkalommal kell megjelenniük.
Három vagy annál több hiányzással a kurzus nem teljesíthető, így azt meg kell ismételni.
Kérjük, olvassák el az adott laborgyakorlat leírását (innen letölthető), és készüljenek fel alaposan.