• Nyomtatás

Tisztelt elsőéves orvostanhallgató, kedves leendő kolléganő, kolléga!

A magam és kollégáim nevében gratulálok ahhoz, hogy felvételt nyert Egyetemünkre és szeptemberben nálunk kezdi meg tanulmányait. Tisztában vagyok azzal, hogy az elmúlt hónapokban számtalan jó tanácsot, útravalót kapott volt tanáraitól, szüleitől, barátaitól és rokonaitól és kellően felvértezve érzi magát az egyetemi tanulmányok megkezdéséhez. A következő hetekben, hónapokban további segítőkész tanácsokra számíthat, hiszen a választott hivatása nehezen sajátítható el; a tanulás türelmet, fegyelmet, érdeklődést, szorgalmat és lemondást igényel. Mi, akik arra vállalkozunk, hogy segítünk Önöknek tanulmányaikban, azt szeretnénk, ha hatékonyan tudnánk átadni a szükséges ismereteket.

koszonto

Mindannyian, akik Önöket oktatjuk, igyekszünk felhívni a figyelmet tantárgyunk fontosságára és hasznosságára. Nincs ez másként az orvosi fizika, statisztika és informatika esetén sem. A technika, a technológia fejlődése és az információs forradalom az orvoslás számára számtalan új lehetőséget teremt, melyek azonban értő szakembereket igényelnek. Ezért kérem Önöket, hogy barátkozzanak meg a gondolattal: fizikát, elemi statisztikát és informatikát is kell tanulniuk (és talán nem is középiskolás szinten). Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy sokuk számára ezek eddig elhanyagolt területet képeztek; kevés fizikát, matekot vagy informatikát tanultak, kicsi volt az érdeklődés és nem volt komoly a számonkérés sem. Nem tudok egyebet tanácsolni, nem késő ismételni, újraolvasni, megtanulni a középiskolás anyagot. Higgyék el: stabil élettudomány ismereteket is csak biztos matematikai és fizikai alapokra lehet építeni.

Idejük van, legyen hozzá kedvük és hallgassanak erre a tanácsra is.
Az eredményes közös munka reményében még egyszer gratulálok, a nyár további részében pihenjenek, töltsék hasznosan idejüket.


Üdvözlettel:
Prof. Bari Ferenc
intézetvezető egyetemi tanár